free html templates

Föld Órája - Mit jelent mindennapi hősnek lenni? 

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága kezdeményezésére idén is csatlakoztak az egyetemi polgárok a WWF Föld Órája eseményéhez, melynek célja, hogy felhívja az emberek, vállalatok, illetve kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az eredetileg önkéntes kezdeményezésnek indult rendezvényhez évről évre egyre többen csatlakoznak, ez pedig nem csak azt mutatja, hogy több milliárd embert foglalkoztat bolygónk egészsége, hanem azt is, hogy hajlandóak tenni is érte. A DEHÖK Környezetvédelmi Bizottsága azért csatlakozik minden évben ehhez az eseményhez, hogy mi, debreceni egyetemisták is megmutassuk: tudunk felelősséget vállalni és akarunk is tenni egy élhetőbb jövőért!

Az estét Pálfi Zsuzsa bizottsági elnök nyitotta köszöntő beszédével, melyben összegezte az este menetét és kiemelte célunkat, mely nem más, mint bevonni az egyetemistákat egy olyan megmozdulásba, amely által közelebb kerülhetünk egy olyan élethez, amiben akarunk is élni, nem pedig csak túlélnünk kell.

Ezután Horváth Marcell zongoraprodukciója vette kezdetét, amely sokak szemébe örömkönnycseppet csalt. A gyertyafények csak fokozták a meghitt hangulatot. 20:30–kor pedig eljött a pillanat, lekapcsolódtak a fények. Ez alatt a FAT TOAD zenekar színesítette az estét. A koncert sok embert megmozgatott, nagy sikernek örvendhetett első fellépésük. Ezt követően a Lángoló Csigák kápráztatták el a jelenlévőket tűzzsonglőr bemutatójukkal. A tüzes mutatványt mindenki izgatottan nézte, sokan már csak távolról tudtak figyelni. Volt, akin nem fogott ki a közel ezerfős embertömeg és a padra állva nézte a látványos produkciót, mert nem akart lemaradni az esemény egy percéről sem. Végül, de nem utolsó sorban a Hortobágy Néptáncegyüttes produkciója elevenítette fel népi hagyományainkat. Majd táncházra invitálták a közönséget, amely hihetetlenül népszerűnek bizonyult, szinte mindenki táncra perdült. Külön öröm volt látni, hogy rengeteg külföldi hallgató igyekezett a magyar néptánc lépéseit megtanulni, elsajátítani.

A program ideje alatt forralt bor és némi elemózsia is várta a kedves hallgatókat. Aki pedig fázott, a tábortűz mellett melegedhetett. Annak érdekében, hogy kevesebb szemetet termeljünk, arra kértük a hallgatókat, hogy saját bögrével érkezzenek. Ezt nagyon sokan meg is tették, ami külön örömöt jelentett számunkra. Elmondhatjuk, hogy minden adott volt a felhőtlen estéhez, hiszen más nem is kellett, mint étel, ital, meleg – és persze lelkesedés, amellyel mindenki érkezett. Az eseményünket próbáltuk környezettudatosabbá tenni a zero waste jegyében azáltal, hogy a plakátjainkat repapírra nyomtattuk, a fáklya- és mécses tartóinkat pedig újrahasznált anyagokból készítettük. Az este folyamán velünk volt a Bizottság Hőse, aki köpenyébe bújva járt-kelt a tömegben. Tőle olyan tippeket kaphattak a résztvevők, melyeket kipróbálva maguk is hőssé válhatnak! Fotókeretünk segítségével, egy örök emlékként megmaradó kép készítésére is volt lehetőség. Reméljük a képekre és az estére visszatekintve, mindenkinek sikerül mosolyt csalni az arcára.

Nem maradhat ki az időkapszula sem a felsorolásból. Az időkapszula arra hivatott, hogy üzenhessünk a jövő generációja számára. Egy tároló dobozba mindenki bedobhatta az üzenetét, melyet az idei év folyamán rejtünk el a föld alá. A dobozt 10 év múlva fogjuk kinyitni és megnézni, milyen üzeneteket írtak a résztvevők az utókor számára. Sok idő mire 10 év eltelik, de mi már most nagyon várjuk, hiszen mi is kicsit részeseivé válhatunk a történelemnek.

Nagy öröm volt a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságnak, hogy közel 1000 résztvevővel valósult meg idén a Föld Órája rendezvényünk. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki el tudott jönni és velünk tartott ezen az estén, illetve közreműködött az esemény lebonyolításában. Többet tettetek, mint gondolnátok! Reméljük mindenki jól érezte magát. Nem kell részleteznem, hiszen már ti is tudjátok, mit jelent mindennapi hősnek lenni!

Írta: Veress Nikolett
Környezetvédelmi Bizottság tagja 

Mobirise