free html templates

Kismajom a nagyvilágban

Talán sokaknak cseng ismerősen Boborján neve, ha a Debreceni Állatkert kerül szóba, hiszen már Egyetemünkön is járt a jókedvű kismajom. Az apella kapucinus majom 2018. május 12-én született a Nagyerdei Kultúrparkban, azonban élete kezdeti szakasza nem indult tündérmesébe illően.
Ennél a fajnál rendkívül fontos a csapaton belüli hierarchia betartása, aki nem tud alkalmazkodni, így vagy úgy, de távoznia kell. Az újszülött édesanyja egy - a rangsor alján elhelyezkedő - tapasztalatlan nőstény, akit a csapat addig kergetett a jövevény születésekor, míg végül a saját életét kényszerült menteni, maga mögött hagyva a kis csöppséget.
A földön heverő újszülött apella szerencséjére azonnal a segítségére sietett az állatkert két tapasztalt gondozója. Rögtön cselekedtek, hogy az állat megkapjon minden gondoskodást, melyet édesanyjától igényelne, így került emberi gondozásba az apróság. A kétóránkénti etetés és egyéb teendők éppúgy jelen voltak az akkor még 184 grammos majom életében, mint egy újszülött gyermek esetében. Az első néhány, rendkívül kritikus nap után egyre biztatóbb volt a kismajom állapota, a hetek elteltével egyre erősödött és gyarapodott. Május végén a látogatók szavazatai által a Boborján nevet kapta. Három hónapos korától fokozatosan ismerkedett újabb és újabb ételekkel, öt hónapos korától pedig már mindent elfogyaszt, amit a fajtársai is.
Törődési igényéből kifolyólag ideje legnagyobb részét gondozói mellett töltötte, azonban mostantól minden nap látható és megfigyelhető az igazán játékos és szórakoztató Boborján az állatkert Gibbonházában.

Mobirise