free website templates

EGYÜTT A TISZA VÉDELMÉÉRT!

Április 25. és 28. között lehetőségünk nyílt részt venni Szolnokon a Tisza Nemzetközi Környezet- és Természetvédelmi Ifjúsági és Turisztikai Találkozón, melynek középpontjában a Tisza védelme állt.
A találkozón megismerkedhettünk az ország különféle pontjairól érkezett fiatalsággal, és felszólalhattunk a minket személyesen érintő vízzel kapcsolatos problémáinkról.
A hétvége folyamán szabadidős programokon is részt vehettünk, ahol többek között megtanulhattuk a sárkányhajózás fortélyait, kerékpáros túra keretében nézhettük meg Szolnok város nevezetességeit és tánctudásunkat is bemutathattuk.
Vizeink védelme közös ügy! Sajnos nagy a baj! Felszíni és felszín alatti vízkészleteink nagy veszélyben vannak!
Mindaddig, míg az emberek számára nem válik kézzelfoghatóvá mindez, nem tűnik hatalmas problémának!
Hétköznapjaink során mi is rengeteget tehetünk a vizeink védelméért. Ne folyassuk feleslegesen a csapot, gyűjtsük az esővizet, javítsuk meg a csöpögő csapokat és a folyó wc-t, zuhanyozzunk rövidebb ideig, lássuk el perlátorral (vízsugárszabályzó) csapjainkat és még sorolhatnánk!
Cselekedjünk! Ne várjunk az utolsó pillanatig!

Írta: Szentpéteri-Nagy Veronika, Bizottsági elnök
Fotó: Fülöp Ferenc, Bizottsági tag

Mobirise